
Környezetvédelem gyerek(es) szemmel
” NEM KELLENE ANNYI GYEREK. Túlnépesedett a Föld, ” – hallom ezt nagyon gyakran olyan hangsúllyal, mintha családilag szégyellnünk kellene magunkat, amiért 3 gyereket vállaltunk és legalábbis egyet le kellene faragnunk valahogyan.
Én személy szerint azt gondolom, hogy, ha sikerül 3 tudatos, megfontoltan fogyasztó, a saját környezetéért kiálló felnőttet faragnunk a 3 csöppségünkből, többet teszünk a jövőért, mintha nyom nélkül hagynánk el ezt a Világot. Ebben a cikkben olyan mindennapi és nem mellesleg semmibe nem kerülő szemlÉLETváltó gondolatokat gyűjtöttünk össze, melyeket MI nagycsaládosként magunk is megteszünk nap, mint nap, gyerekeink jövőjéért.
- Alacsony fogyasztású LED izzókat vásároltunk, alapszabály, hogy nappal nem ég a villany.
Togyogós gyerek mellett nem is olyan egyszerű betartani ezt, hiszen amint felérik a kapcsolót örömmel kezdenék a kapcsolgatós játékot, de, ha türelmesen elmondod, hogy nem szabad, néhány alkalom után kimegy a divatból, ne aggódj.
- Nyáron igyekszünk megfontoltan hűsíteni a lakásunkat.
Emeleten lakunk, felettünk hatalmas padlástérrel. Ha nem figyelünk oda, egy nap alatt könnyedén 28-29 fokra melegszik otthonunk a nyári kánikulában. Ezért este, amint a külső hőmérséklet elviselhetővé válik szellőztetni kezdünk. Hajnalban, a felmelegedés kezdete előtt becsukódunk, sötétítunk. Napközben abban a szobában húzzuk ki a függönyöket, ahol éppen vagyunk (hogy ne kelljen villanyt kapcsolni), ha az adott helyen véget ér a játék, visszasötétítünk. Ha tehetem délután, estefelé sütök-főzök (befőzök) a következő 1-2 napra, hogy az esti szellőztetéssel tudjam elűzni a konyhai meleget. Ezekkel az apró és semmibe nem kerülő döntésekkel sikerül a számunkra még élhető 25-27 celsius fok közötti hőmérsékleten tartani otthonunkat. A legnagyobb kánikulában sem ment többet nap 1-2 óránál a légkondi.
- Alacsony hőfokon, rövid programon mossuk a ruháinkat.
Ha kézzel kellene mosnod a ruhákat (kézmeleg vízben) 50 perc öblögetés után tiszta lenne az adott ruhadarab? Szerintem igen. Csak azért, mert több darab van ugyanabban a vízben és egy gép forgatja, a helyzet nem változik…
- Ha már mosás: mi mosószódát használunk teafa olaj cseppel (természetes fertőtlenítőszer).
A makacs foltokra marhaepe szappant használok. Minden illatos, tiszta és az ezekre költött összeg körülbelül 1/8-a annak, amit erre költenék, ha felkapott mosószerekkel terhelném a Földet.
- Nyáron nem használjuk a szárítógépet.
Van szárítógépünk. Imádom. Télen nem kell egész héten a teregetőt kerülgetni. De nyáron nem koptatom. Egy átlagos hétvégi nagymosás az erkélyünkön 5-6 óra alatt megszárad (3-4 adag ruha), ez szárítógéppel legalább 9 óra lenne. 9 zúgással teli, áram pazarló, forró óra. Inkább kihagyom. Ennyivel is növelem a gépem élettartamát.
- Mértékletes autózás.
Avagy mindent összefűzünk… Ha már autóba ülünk, igyekszünk egy úttal a lehető legtöbb dolgot elintézni. Egyébként pedig roller, bicikli, séta. Szerencsések vagyunk, mert városközponti helyen lakunk, minden karnyújtásnyira. Pár éve még nem így éltünk, többek között ezért is döntöttünk úgy, hogy korábbi otthonunkat eladva új helyre költözünk.
- Kertészkedünk.
Ha kertes házban éltek, érdemes kipróbálni, a gyerekek is imádni fogják. Nálunk a kicsik sokkal nyitottabbak az új zöldségekre, gyümölcsökre, ha elhangzik a „tegnap még Te öntözted a kertben” mondat. Mi magaságyásainkat mulcsozzuk, esővízzel (ha kifogy lehetőleg kútvízzel) öntözzük. A termést együtt szüreteljük, mossuk. Befőzünk, fagyasztunk. Így egészséges, vegyszermentes étel kerül az asztalra, a bolti ár töredékéért. Nem mellesleg kiváló stresszoldás és közös program.
- Sütünk, főzünk, befőzünk. Együtt.
Szerintünk a főzés, az alapanyagok, azok mennyiségének ismerete segít tudatos fogyasztóvá nevelni a kicsiket, emellett egészségesebb ennivaló kerülhet az asztalotokra. Ha a vásárlásnál nem kérsz műanyag zacskót, akkor még a hulladék mennyiséget is csökkentheted.
Tudjuk, tudjuk. Kicsi gyerek mellett még egy tésztát megfőzni is tortúra, de hidd el, a Kicsi is Nagy lesz egyszer. Pár hónap, pár év és kicsi akadályozó-bajnokod a legnagyobb segítőddé válik. A jó példa ragadós, és a gyerekek másolva tanulnak. Szóval nyugodtan maszatoljatok együtt, legfeljebb a takarítást is megtanuljátok. 🙂
- A természet szeretetére tanítjuk a gyerekeket.
Egy séta az erdőben, a parkban. Egy komolyabb beszélgetés a Nagyokkal. Palántázás. Ücsörgés a tóparton. Megfontolt állattartás. Ezer módja van annak, hogy gyerekeinkben tudatosuljon az Élővilág szeretetének és tiszteletében fontossága.
- Hogyan csökkentjük a háztartásunk hulladékmennyiségét?
Sok kicsi sokra megy, apró lépésekben gondolkodunk:
- Komposztáljuk a kerti hulladékot.
- Amikor tehetjük mosható pelenkát használunk, ha eldobhatót választunk, akkor csakis lebomlót vásárolunk.
- A műhelyben csak azt nyomtatjuk ki, amit muszáj. Minden papír mindkét oldalát felhasználjuk. (Ha másra nem, rajzolgatásra)
- Szelektíven gyűjtük a hulladékot.
- A tányérokra kicsi adag ételt szedünk, hogy ne kelljen sokat kidobni a gyerekek után. Ugyanazt a menük kétszer is felszolgáljuk, utána a maradékot befagyasztjuk. Így akkor sincs gond, ha nincs idő főzni.
- Ha menüzünk, a műanyag éthordókat elmosogatjuk, tökéletesek a saját étel tárolására, fagyasztására.
- Nyitott szemmel járva igyekszünk felhasználni a „majd jó lesz valamire” típusú tárgyakat. Hulladék fából magaságyás, rossz raklapból könyvespolc. Barátunk a Pinterest. 😉
- Ami elromlik, azt először megpróbáljuk megjavítani. Bámulatos, hogy (a nagyokat másolva) már a 1.5 éves gyerekünk is „megjavítod?” kérdéssel fordul a felnőkkethez, ha valami szerinte elromlott.
A jövőben nagyon szeretnénk, ha műhelyünk gépeit napenergiával előállított árammal tudnánk működtetni, de ahhoz még elég sokat kell aludni. 🙂
Addig a már megszokott módon igyekszünk csökkenteni a RingaBaby varroda ökológiai lábnyomát (is). A szabászati hulladékunk értékteremtő újrahasznosítása hívta életre a RingaBaby ZeroWaste termékeket, a legkisebb nyesedékekkel boxzsákokat tömünk meg, emellett a tudatos műanyag alkatrész fogyasztás is évek óta hivtallásunk része.
Képek forrása: saját képek és iStock Photo